Az idősebb kollégákra sokan felnéznek, a tudásukkal, tapasztalataikkal könnyen elnyerhetik a fiatalabb korosztály megbecsülését. Mi lenne, ha az egyedi megjelenésükkel is inspirációt nyújtanának környezetüknek? Sokaknál azonban megfigyelhető, hogy a korábban kialakított stílus már év(tized)ek óta nem változott, motiváció hiányában pedig nem tartják fontosnak a megújulást, kísérletezést. Úgy gondolom, a karriertervek és a megjelenésünk között nem kell párhuzamot vonni, a tömegből mindig érdemes kitűnni.








Kis hazánkban az a módi nyugdíjaskorú férfiak esetében, hogy az egész napot mackó nadrágban töltik. Ha néha kimozdulnak és fel kell öltözni akkor felveszik a húsz évvel ezelőtti öltönyüket ami már feszül a pocakjukon arról nem is szólva, hogy a divathoz aztán végképp nincs köze. Igazán jól öltözött férfiakkal legfeljebb a művészvilágban lehet találkozni azért is mert a képen látható 50+-os modell alkatú férfi hiánycikk nálunk. Van egy, egyetlen egy azt úgy hívják, hogy Ernyei Béla. De valamiért rá nincs szüksége a hazai színházi és filmes szakmának. Itthon legalább is erre a típusra nincs.